Bihari Ádám
Bihari Ádám
Tetszett a cikk?

Egyre elkeseredettebb harc folyik a főváros belső kerületeiben a szabad parkolóhelyekért az ellenzéki polgármesterek vezette önkormányzatok szerint. Több kerületben három-ötszörösére nőtt a szabálytalanul parkolók száma. Pártolitika, vagy jogos kérdés, hogy járványügyi szempontból mekkora szerepe van az ingyenes parkolás újbóli bevezetésének? Helyszíni beszámolók a budapesti parkolás poklából.

“Én is itt lakom, nézze meg a lakcímkártyámat!” - lobogtatta a valóban helyi címet mutató igazolóokmányát előttem parkoló-sorstársam, amikor az ismerőse által “foglalózott” helyre azzal az indokkal akartam betolatni, hogy én bizony itt lakom és gyerekkel nagyon nem szeretnék további félórán át parkolóhelyet hajkurászni. Párbeszédre nyitott vitapartnerekként elfogadtuk egymás érvelését. Ő megértette, hogy hát gyerek, én megértettem, hogy mindketten a mostani döntés áldozatai vagyunk, nem pedig egymás ellenségei. A közeli teásbolt kedves eladója háttérszólamként kárhoztatta az új parkolási rend rendetlenségét. Kaotikus körülmények között szökkent mégis szárba egy harmonikus katarzis. Mivel neki csak 10 percre kellett volna a hely, ezért civilizált módon lemondott az “élőerővel” foglalózott útszakaszról, én pedig megköszöntem és továbbálltunk. Hasonló szituáció drámaibb kimenetelével, ordibálásba torkolló "foglalózással" is találkoztunk budapesti terepszemlénk során.

Máté Péter

"Mit képzelsz?"

Bár mindig így történne, de ami Budapest belvárosában kezd kibontazkoni, az egy egészen más kép. “Jó, hogy visszajöttél, mégis hogy képzeled, hogy rám parkolsz??” - hangzik el a XIII. kerületi Pozsonyi úton, ahol egy parkolósávon szabályosan parkoló autót ejtett csapdába egy szabálytalanul parkoló autó. “Volt, hogy két órát keringtem, mire találtam helyet. Nem viccelek!” - állítja egy környéken lakó a szélsőséges példát. Viccnek erős lenne valóban, bár két óra után egy szomszéd kerület sötét mellékutcája is hívogató oázisnak tűnne. “Tudom, hogy úgyis megbüntetnek, de egyszerűen nem tudom máshogy megoldani” - mondja egy helyi üzlet tulajdonosa, aki szintén tilosban állt meg, épp hogy el tudnak mellette hajtani. Volt olyan utca, ahol a postás furgonnak már csak a járdán jutott hely, a szemközti áramszolgáltató előtt viszont sorban álltak tilosban az autók. 

A postásnak már csak a járdán jutott hely az út másik oldalán tilosban parkolók miatt (XIII. kerület)
Olvasói fotó

A XIII. kerület már a járvány tavaszi hulláma alatt is megszenvedte a parkolásidíj-fizetés felfüggesztését. Újlipótvároson át vezetnek az Észak-Pestről és az agglomerációból érkező egérutak, a forgalom már eddig is jelentős volt. A Nyugati pályaudvarnál pedig összecsomósodik a helyzet, hiszen innen számos belvárosi célpont karnyújtásnyira, legfeljebb 1-2 megállónyira, de gyalog is megközelíthető távolságra esik. Nem véletlenül lelegeztek fel itt sokan (a csökkenő forgalom miatt csökkenő szmog miatt a szó szoros értelmében), mikor júniusban véget ért az ingyenes parkolás a fővárosban.

Máté Péter

A XIII. kerület kérdésünkre azt közölte, hogy nincs mozgásterük a parkolási zsúfoltság megszüntetésére a parkolóhelyeken. Szerintük a telítettség az egész kerületben érződik, de a legjobban az amúgy is állandó parkolóhely-hiányban szenvedő Újlipótvárosban és a Váci út mentén. A helyzetet csak tovább rontja az M3 metróvonal felújítása miatt létrehozott buszsávok kijelölése a Váci úton, ami rengeteg parkolóhely megszűnésével járt.

A bulizók eltűntek, az autók maradtak

Nem sokkal jobb a helyzet más belső kerületekben sem, bár ennyire brutális állapotok máshol nem jellemzőek. A hetedik kerület Kis- és Nagykörút közötti része a bulizás lenullázásával szinte szellemvárossá vált. Parkolóhely nem lett több, de itt nem jelentkeznek azok a tömeges szabálysértések, mint Újlipótvárosban.

A kerület sajtóosztályáról szintén azt a választ kaptuk, hogy a döntéssel szemben semmilyen mozgástere nincs fellépni az önkormányzatnak. Arról nincsenek számaik, hogy milyen nehéz most parkolóhelyet találni, de látják, és érzékelik, hogy nagy a baj. "Ahol korábban volt 2-3 üres parkolóhely, most ott sincs. Erzsébetvárosban gyakorlatilag lehetetlen megállni. Ezt igazolja az is, hogy háromszorosára nőtt a szabálytalanul parkolók száma az ingyenes parkolás előtti időszakhoz képest" - írták lapunknak.

A VI. kerületben erősen megnövekedett a forgalom, telnek meg az egyre jobban beduguló körutat kikerülő egérutak is. Ottjártunkkor itt elsősorban a rakodás miatt duplán parkoló furgonok képeztek akadályt, szabálysértő parkolót kevesebbet lehetett látni, mint a szomszéd kerületben. A parkolási díj kiesése miatt körülbelül havi 130 millió forintos veszteséggel kalkuláló Terézváros önkormányzata a hvg.hu-nak írt válaszában a már jól ismert módon széttárta a kezét: “sajnos a jelenlegi helyzetben nincs lehetősége, eszköze az önkormányzatnak semmilyen lépéssel mérsékelni a kialakult helyzetet, emellett a korábban tervezett fejlesztéseket - például lakosoknak fenntartott parkolóhelyek kialakítása - sincs lehetőség a következő időszakban bevezetni."

A kerület lakói viszont őket ostromolják: “Az ingyenes parkolás újbóli bevezetése óta ismét mindennapos a közlekedési káosz, a dugók a korábbi néhány óra helyett egész nap tartanak, a szabálytalanul parkolók száma többszörösére nőtt, akárcsak az önkormányzathoz beérkező lakossági panaszok mennyisége”. Hozzáteszik, hogy a városba autóval érkezők számának növekedése jelentősen növeli a környezeti terhelést is. A téli időszakban a fűtéssel és az adventi időszakban megnövekvő forgalommal együtt az autók károsanyag kibocsátása állandósítani fogja a szmogot. Erről egyébként a Levegő Munkacsoport is hírt adott. Szerintük a közösségi közlekedés és a bicikli lehet a kiút.

Kacskovics Mihály Béla

Buda sem marad ki a szórásból. A II. kerületi önkormányzat válaszában ugyanúgy a megnövekedett szabálysértésekről, tilosban várakozókról ír és szaporodó lakossági panaszokról. Ők felhívják arra is a figyelmet, hogy sokszor a közlekedők és a gyalogosok biztonságát is veszélyeztetik a tilosba kormányozott autók. Egyelőre nem látnak semmiféle megoldást, ami segíthetne a kialakult káoszon, de azt ígérik, azért továbbra is keresik a kiutat.

“A parkolási káosz nő, nem pedig a járványügyi biztonság” - kommentálta a kormányzati lépést V. Naszályi Márta, az első kerület polgármestere a hvg.hu-nak. Az ingyenesség előtt napi 5000 belépő autóból 30 százaléknak nem volt kerületi engedélye, most már a belépő 8700 autóból 48 százalék érkezik a kerületen kívülről a polgármester szerint. Ők is legalább havi 100 milliós kieséssel számolnak a kieső díjak miatt: “Azt, hogy a járványnak mikor lesz vége, nem tudjuk. Az, hogy az ingyenes parkolásnak mikor lesz vége, viszont egyedül a kormánytól függ” - tette hozzá a polgármester, aki szerint az intézkedésnek nincs szerepe a járvány elleni védelemben, sőt, úgy véli, hogy a megnövekedett légszennyezés csak tovább növeli a kockázatot.

De kinek jó ez?

Áprilisban az intézkedés indoklása a kormány részéről az volt, hogy így a parkolási díj sokakat terelt a tömegközlekedésre korábban az autóikból, ezzel pedig növelte a fertőződés kockázatát. Egy a fizetéses időszak visszatérte után publikált felmérés szerint nem jelentős azok száma, akiknek a koronavírus elleni védekezéshez kellett az ingyenes parkolás. A Pulzus Kutató akkor azt mérte, hogy akkor a megkérdezettek mindössze 9 százaléka mondta, hogy a tömegközlekedéstől való félelmében ült autóba, és erre azért volt lehetősége, mert nem kellett fizetni a parkolásért.

Máté Péter

Cégen belül is találtunk azért támogató véleményt. Van például olyan, külső kerületben élő kollégánk, akinek időnként a belvárosban kell aludnia. “Tudom, hogy ez egy szemét dolog a fővárosban lakó autósokkal, meg az önkormányzattal szemben is, de nekem személy szerint jó. Így például megoldható közös, egész napos home office, reggel sem kell sietni, hogy 8-kor már elhúzzak a parkolóhelyről, ha úgy alakul” - mondta. A belvárosból nézve viszont már egész mást lát egy másik munkatársunk: “Az a gyanúm, hogy sok utcán parkoló egyszerűen a fizetős parkolóházak forgalmát veszi el, miközben az olcsóságnak az az ára, hogy mindenki 15-20 percet kering az utcákon, óriás a dugó”, amivel szerinte a helyiek járnak a legrosszabbul. A külsőbb, de még fizetős zónákban élő kollégák szerint ott nem érezni most a rohamot, valószínűleg azért, mert a jóval borsosabb árú centrumkerületekben lehet a legtöbbet spórolni. Kétkeréken érkező munkatársunk pedig a megnövekedett forgalom miatt erősödő szmogra panaszkodott. Szerinte hamarosan kénytelen lesz átállni a tömegközlekedésre, mert az egészséges tüdő a járványhelyzetben nagy kincs.

Az első hullámban milliárdokat vitt el az ingyenesség

Tavasszal jóval szélesebb körben álltak át a munkahelyek home office-ba, mint most és számtalan szolgáltatás is szünetelt, ami jelenleg még működik. Nyáron a második kerület 330 millió forint, a III. kerület 203 és fél millió forint, a VI. kerület, Terézváros 400 millió forint, a VII. kerület 130 millió forint, a IX. kerület 300 millió forint, a XI. kerület közel 80 millió, a XIV. kerület majdnem 450 millió forint kiesésre számított. A XIII. kerületet akkor nem tudott konkrét számot mondani, de ugyanezen időszakban az előző évben 751 millió forint parkolási bevételt könyveltek el. A legtöbb helyen a fejlesztések csúszásával, vagy a pályázható pénzek és a szociális támogatások csökkentésével is számoltak, a VII. kerület pedig már akkor úgy vélte, hogy nem lesz pénz a Nagykörút karácsonyi kivilágítására.

Máté Péter

Hogy mekkora lesz a kiesés most, azt még csak tippelni sem lehet, hiszen a járványszámok sokkal drámaibb tendenciát mutatnak, mint tavasszal, vagy nyáron, ezért beláthatatlan, hogy mikor fog megszűnni a rendkívüli intézkedés. A kimaradó bevételek pedig még jobban padlóra küldhetik a már most is nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat.