Továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltás

influenza járvány Magyarország
Influenza elleni védőoltást ad be egy egészségügyi dolgozó egy XV. kerületi orvosi rendelőben. A szakemberek szerint, még mindig nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, ugyanis a járvány február közepén tetőzhet.
Vágólapra másolva!
Továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltóanyag minden magyar állampolgár számára - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közleményben hangsúlyozták, hogy az országban folyamatos az ingyenes influenza elleni oltások beadása.

Az idei influenzaszezonban eddig a felnőttek részére biztosított oltóanyag 74 százalékát, míg a 3 év alatti gyermekek rendelkezésére álló négykomponensű vakcina 20 százalékát adták be.

Kiemelték: az NNK hetente kér tájékoztatást az influenza elleni oltóanyag fogyásáról annak érdekében, hogy folyamatos legyen az ellátás. Így lehetővé válik a megyék közötti, helyi igényeknek megfelelő átcsoportosítás is.

Influenza elleni védőoltást ad be egy egészségügyi dolgozó egy XV. kerületi orvosi rendelőben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Tájékoztatásuk szerint a jelenlegi adatok alapján 13 megyében a rendelkezésre álló készletek elégségesek, ők már nem kértek további oltóanyagot.

Azokba a megyékbe, ahol további igény jelentkezett, napokon belül újabb adag vakcinát visznek.

Felhívták a szülők figyelmét, hogy a 3 éven aluli gyermekek részére november 30-ig jelezzék a négykomponensű oltóanyag iránti igényüket háziorvosuknál. Amennyiben a gyermekek igény szerinti beoltása megtörtént, a maradék négykomponensű vakcinákat idősebbek kapják meg életkortól függetlenül.

Hangsúlyozták, hogy az influenza elleni védőoltások elsődleges célja az egyéni védelem, a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedések, és az influenza okozta halálesetek megelőzése.

Különösen ajánlott az oltás azok részére, akiknél az influenzafertőzés vagy az ahhoz társuló szövődmények nagy kockázatot jelentenek.