Koronavírus
Maruzsa: a vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen
Országszerte 696 óvodában és iskolában kellett elrendelni a járvány miatt egy-egy csoportot vagy a teljes intézményt érintő oktatási szünetet.
2020.12.02 15:00MTIA vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az oktatók múlt heti tömeges tesztelésén a részt vevő pedagógusok 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van.
Mindez azt jelenti, hogy alacsonynak tekinthető a fertőzöttség mértéke, elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik - tette hozzá.
Ugyanakkor hangsúlyozta: minden kollégáját arra biztatja, hogy vegyen részt az ingyenes tesztelés ezen a héten újraindult második körében.
Arról is beszámolt, hogy országszerte 696 óvodában és iskolában kellett elrendelni a járvány miatt egy-egy csoportot vagy a teljes intézményt érintő oktatási szünetet.
Háromszáznyolcvanhárom óvodában egy-egy csoportot érintő, 191 óvodában és 122 általános iskolában pedig a teljes intézményre kiterjedő oktatási szünet van.
Utóbbi intézkedés az óvodák 6,5, illetve az általános iskolák 4,7 százalékát érinti, a szünet pedig általában egy hétig tart - ismertette.
Arra kér mindenkit, hogy tartsa be a járványügyi előírásokat, vagyis a maszkviselést, a távolságtartást és a fertőtlenítést, mert a kormány célja a közoktatás működésének fenntartása - mondta az államtitkár.
Arra is kitért, hogy január 23-án tartják meg a középiskolai írásbeli felvételiket. Ezen ugyanazokat az intézkedéseket érvényesítik, mint az érettségiken, vagyis a termekben egyszerre csak tíz tanuló lehet jelen.
Azoknak, akik nem tudnak részt venni a kijelölt időpontban a vizsgán, január 28-ára és február 5-ére is pótnapot iktatnak be - fűzte hozzá.
Maruzsa Zoltán azt is közölte, hogy a 2021. évi tanfelügyeleti eljárásokat szüneteltetik a veszélyhelyzet végéig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06