szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A külügyi tárca szerint az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. Menczer Tamás Fidesz-szóvivő azért rákérdez az egyetemnél, mi volt a meghívás mozgatórugója.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására, „közös értékek a globális környezetben” témában tart előadásokat kedden és szerdán az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök, aki szerint Izraelt el kell törölni a Föld színéről, a holokauszt pedig meg sem történt – erről az Euronews számolt be kedden. 

Ahmadinezsád előadásaival kapcsolatban az egyetem sajtóosztálya nem kívánt nyilatkozni, az izraeli nagykövetség viszont már kedden kiadott egy közleményt, amely szerint a látogatás „súlyosan sérti és megtiporja a holokauszt során meggyilkolt mintegy 600 ezer magyar zsidó állampolgár emlékét”. 

Szerdán aztán az Index megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, a kormánynak nincs köze a volt iráni elnök látogatásához.

A kormány nem fogadta a volt iráni elnököt. Programja egyetemi program. Magyarországon az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. A kormány nem szól bele az egyetemek programjaiba

– írták. 

Szintén szerdán Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a külügyi tárca korábbi államtitkára a Heteknek nyilatkozva ígéretet tett, rá fog kérdezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél arra, hogy mi volt a mozgatórugója Ahmadinezsád meghívásának.

Ahogy a hvg.hu is megírta, a Dolate Bahar nevű iráni lap több fotót és videót is közzétett Mahmúd Ahmadinezsád budapesti útjáról, és a felvételek tanúsága szerint a volt elnök jó hangulatú találkozón vett részt Deli Gergellyel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával. Az iráni lap közzétette Ahmadinezsád előadásának teljes leiratát is. Eszerint a volt iráni elnök előadásában az emberi egyén fejlődéséről, ezen belül is a természethez és a környezethez való viszonyáról, a klímaváltozásról és nagy változásokról beszélt. 

Ahmadinezsád 2005–2013 között volt az iszlám köztársaság elnöke, de nem annyira környezetvédelmi, mint szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézeteiről ismert. Ő volt az Izraelt és a nyugati világot máig fenyegető iráni nukleáris program egyik szorgalmazója. Elnöki időszakában drámaian romlott az emberi jogok, a kisebbségek helyzete Iránban. 2005-ben egy beszédében például kijelentette, hogy „Izraelt le kell törölni a térképről”, 2010-ben pedig az ENSZ-ben intézett kirohanást a „cionista rezsim” ellen.