Új szerződést kötött a Fehérvár tehetsége – HIVATALOS

A  magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Fehérvár együttese fontos döntést hozott saját nevelésű tehetsége jövőjéről…

 

A Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbította fiatal középpályása, Pető Milán szerződését.

A 2005-ös születésű labdarúgó 2017-ben a veszprémi utánpótlásból 2017-ben érkezett a Vidihez, ahol az U13-as korosztálytól kezdve valamennyi utánpótlás-korosztályban pályára lépett. Pető 2022 májusában mutatkozott be az NB III-as csapatban, majd 2023 februárjában, egy hónappal a 18. születésnapja után az NB I-ben is debütált egy ZTE elleni bajnokin. Az aktuálisan futó idényben 16 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, és a múlt fordulóban az MTK Budapest elleni, 4-0-s győzelem alkalmával megszerezte első élvonalbeli gólját.

A Fehérvárt egykor játékosként és edzőként is szolgáló korábbi válogatott labdarúgó, Pető Tamás fia a hetedik olyan játékos a piros-kék színeiben, aki édesapja nyomdokaiba lépve élvonalbeli mérkőzést játszott a Vidiben.

“Nagyon örülök annak, hogy sok játéklehetőséget kaptam a szezonban az NB I-ben, az pedig külön öröm, hogy pénteken az első gólomat is meglőttem bajnokin az első csapatban, bízom benne, hogy ezt további gólok is követik majd. Nagy álmom volt a Vidi színeiben NB I-es játékossá válni, boldog vagyok, hogy mindezt saját nevelésű játékosként, a lépcsőfokokat végigjárva értem el, és hogy a klub hosszútávon is számít rám. Szeretnék minél meghatározóbb játékossá válni, idővel bekerülni a kezdőcsapatba és a lehető legtöbbet segíteni a Vidinek a célok elérésében” – nyilatkozta a szerződéshosszabbítás után Pető Milán.

fociclub

A Új szerződést kötött a Fehérvár tehetsége – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.