E.ON
E.ON
Tetszett a cikk?

A technika ma már lehetővé teszi, hogy a cégek ideiglenesen úgy szabályozzák energiafogyasztásukat, hogy közben bevételre tesznek szert. Ugyanakkor az, hogy ki élhet ezzel a lehetőséggel, összetett kérdés. Tóth Zoltánnal, az E.ON Hungária Csoport egyedi ügyfél és települési megoldások értékesítési vezetőjével beszélgettünk arról, hogy hogyan működik ez a szolgáltatás, és pontosan kik igényelhetik azt.

Kezdjük azzal, hogy mi hívta életre ezt az új energetikai megoldást?

Ennek megértéséhez mindenekelőtt azzal kell tisztában lenni, hogy egy energetikai hálózatnak vannak fizikai, technológiai adottságai. Nevezetesen, hogy a különböző mérlegkörökön belül a mérlegköri egyensúlynak folyamatosan fenn kell állnia, tehát a termelésnek és a fogyasztásnak meg kell egyeznie, ezt valahogy biztosítani kell. Korábban az volt a módi, hogy ha valahol többletenergiára volt igény, akkor az ehhez szükséges plusz villamos energiát különböző termelőberendezések ideiglenes bekapcsolásával teremtették elő a szolgáltatók. Ez addig viszonylag jól tervezhető is volt, amíg az a fajta energiatermelési és -fogyasztási rendszer működött, amely azon alapult, hogy az országban volt néhány nagyobb termelő, amelyek áramot termeltek fel a villamosenergia-hálózatra, amit a fogyasztók úgymond szépen leszedegettek. Ez a helyzet változott meg a megújulóenergia-termelők megjelenésével, amelyek az ország bármely részén felbukkantak és felbukkanhatnak. Emellett kisebb termelőegységek is bekerültek a villamosenergia-hálózatba – ez esetben olyan cégre kell gondolni, amely naperőmű-parkot létesített a saját telephelyén. Illetve, az elmúlt évtizedben olyan jelentős vállalatok jöttek Magyarországra, amelyek szignifikáns mennyiségű áramot használnak fel működésükhöz. Végül, de nem utolsósorban az elektrifikáció is abba az irányba tolta a fogyasztókat is, hogy földgáz helyett villamos energiát használjanak.

Tóth Zoltán, az E.ON Hungária Csoport egyedi ügyfél és települési megoldások értékesítési vezetője
E.ON

Akkor beszéljünk az E.ON által kínált szolgáltatásról. Mi ennek a lényege és milyen előnyük származhat ebből a cégeknek?

A fogyasztói rugalmasság arról szól, hogy ha a hálózatban egyensúlytalanság alakul ki, vagyis nagyobb az energiafogyasztás mint az aktuális termelés, akkor ahelyett, hogy további erőműveket kapcsolnánk be, a fogyasztást csökkentjük le, toljuk el időben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy szerződött partnereknél az előre megállapodott kereteken belül ideiglenesen csökkentjük az energiafogyasztást. Ezért cserébe a partnerünk havonta díjat kap, így bevételre tehet szert.

Arról van szó, hogy az ügyfélnél meglévő fogyasztóberendezést használjuk fel annak érdekében, hogy a már említett mérlegköri egyensúlyt helyreállítsuk. Eddig, ha többletenergiára volt szükség, akkor gyorsan be kellett kapcsolni egy termelőberendezést, vagy egy erőművet, most viszont emellett arra is van lehetőség, hogy fogyasztóberendezéseket kapcsoljunk ki vagy szabályozzunk vissza ezekben a csúcsidőszakokban, hangsúlyozottan ideiglenesen. Ez azt jelenti, hogy előre egyeztett, a szerződésben meghatározott keretek között (pl. milyen gyakorisággal, mennyi időre stb.) az E.ON jogosult a fogyasztói berendezés teljesítményét csökkenteni, vagy azt teljesen kikapcsolni.

Fontos azzal tisztában lenni, hogy ez egy lehetőség, mely során egyfajta kompenzációként díj illeti meg azt az ügyfelet, aki a fogyasztóberendezését ebbe a rendszerbe beteszi. Ez azt jelenti, hogy ezt az energiát nem akkor fogja elfogyasztani, amikor neki szüksége lenne erre (időlegesen el tudja tolni a fogyasztását), hanem majd egy későbbi időpontban, amikor azt az E.ON lehetővé teszi, amikor a rendszer nem lesz túlterhelt.

Ez egyfajta win-win, vagy inkább win-win-win helyzetet tud eredményezni. Az ügyfélnek azért kedvező, mert ellentételezést kap azért, hogy felajánlja a fogyasztóberendezését az ún. leszabályozásra. Az E.ON számára azért értékelhető üzletileg ez a megoldás, mert a MAVIR Zrt., akinek a feladata a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartása, a felajánlott leszabályozható kapacitásokért díjat fizet. A MAVIR-nak pedig azért kedvező ez, mert a rendszeregyensúly helyreállításához szükséges energiát nem kell előállítani, ily módon ez egy zöldebb, fenntarthatóbb megoldás annál, mintha gázmotorokat, vagy bármilyen egyéb magas károsanyag-kibocsátású termelőegységet kellene bekapcsolni annak érdekében, hogy villamos energiát állítsunk elő.

E szolgáltatás mely területen, iparágakban tevékenykedőknek lehet hasznos?

Ez értelemszerűen nem minden üzletágban és nem minden cégnél tud működni. Csak ott, ahol vannak olyan fogyasztóberendezések, amelyek ideiglenes ki- és bekapcsolása megengedhető, és az a szóban forgó cég alaptevékenységében nem okoz problémát. Egy hűtőház esetében, ahol mondjuk mínusz 20-30 Celsius fokon vannak lefagyasztva a termékek, az ideiglenes (pl. 15 perces) kikapcsolás a hűtőházi berendezések működését nem zavarja meg, hiszen a példánál maradva negyedóra alatt legfeljebb fél fokot melegszenek ezek a termékek, amit aztán az energia visszakapcsolásával vissza tudnak hűteni.

Összességében tehát e szolgáltatás igénybevételéhez az szükséges, hogy egyrészt olyan fogyasztóberendezése legyen az ügyfélnek, ami ebbe a szabályozásba bevonható, másrészt az, hogy azt az alaptevékenysége vagy a technológiája megengedje, hiszen egy folyamatosan gyártó sor esetében – például egy konzervgyárban – ez nagyon nehezen kivitelezhető. Ezért minden egyes esetben meg kell vizsgálnunk, hogy a felajánlott eszköz bevonható-e.

Igényel-e ez a szolgáltatás plusz beruházást, például eszközök beszerzését az ügyfelek részéről, s ha igen, milyet?

Az ügyfélnek nem kell beruháznia e szolgáltatás érdekében. Nekünk kell mindig alaposan megvizsgálni nemcsak az adott eszközt, hanem azt a környezetet is, amelyben az működik. A felmérés után nekünk kell telepíteni egy energiamenedzsment-rendszert, ami segítségével teljesen digitálisan, online fog végbemenni a leszabályozás.

Ha egy cég megfelel az előzetes feltételeknek, vagyis nem okozhat zavart a működésében az energia ideiglenes kikapcsolása, akkor az igényléstől számítva mennyi idő múlva élesedhet a szolgáltatás?

Az ügyfél megkeresése után egy online és/vagy telefonos konzultáció keretében előzetesen felmérjük, egyeztetjük a szóba jöhető eszközöket, azok fogyasztását, működési alapelvét. Ha megfelelőnek bizonyul az adott eszköz, akkor pár héten belül elvégezzük a helyszíni felmérést, amely után készítünk számára egy koncepciót, hiszen az ügyfélnek látni kell, hogy mennyi plusz bevételre tehet szert. Ehhez nekünk meg kell tudnunk határozni, mekkora a fogyasztása az ominózus berendezésnek, és azt milyen feltételek mellett tudjuk leszabályozni. Ezek után jön a szerződéskötés, majd az úgynevezett dizájn szakasz, amely során megtervezzük, testre szabjuk ezt a szolgáltatást, továbbá kivitelezzük a leszabályozás igénybevételéhez szükséges eszközök telepítését, elvégezzük az engedélyeztetést, ami további 2-3 hónapot vesz igénybe. Összességében tehát körülbelül 2-3 hónap telhet el attól kezdve, hogy az ügyfél felajánlja az E.ON-nak a fogyasztói berendezése szabályozhatóságát (szerződést köt), addig amíg ezt az E.ON ténylegesen igénybe veheti, és ezért díjat tud fizetni az ügyfélnek.

És mi történik akkor, ha a felmérés során arra a következtetésre jutnak, hogy az ügyfélnél nem lehetséges bevezetni ezt a szolgáltatást?

Mivel ez nem egy klasszikus energetikai felmérés, ezért mi nem számítunk fel díjat. Igazodási pontként azért annyit érdemes tudni, hogy 200-300 kilowatt feletti fogyasztó eszköznél éri meg ez a szolgáltatás.

További információt a szolgáltatásról itt talál.

A tartalom az E.ON támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásban a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Advertisement
Összeraktuk Magyar Péter választási programját a beszédeiből és országjáró fórumaiból

Összeraktuk Magyar Péter választási programját a beszédeiből és országjáró fórumaiból

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

Kelleni fog egy halálfal a Holdra

Kelleni fog egy halálfal a Holdra

Három betű és egy szám, amikről mostantól gyakran fog hallani: mi az a NIS2?

Három betű és egy szám, amikről mostantól gyakran fog hallani: mi az a NIS2?