Bizonyíték nélkül nem hisznek kislányuk halálában Madeleine McCann szülei

Madeleine McCann
Vágólapra másolva!
Amíg nem bizonyítják, Madeleine McCann szülei nem fogadják el a német nyomozók bejelentését arról, miszerint meghalhatott 3 éves kislányuk pár nappal negyedik szülinapja előtt, 13 évvel ezelőtt Portugáliában - írja a Mirror. A napokban jelentették be, hogy gyilkosságként kezelik, és a most 43 éves Christian Brücknert gyanúsítják a máig rejtélyesnek számító, világhírű ügyben.
Vágólapra másolva!

Kate and Gerry McCann tudnak arról, hogy a kislányuk eltűnési ügyének státuszát megváltoztatták, vagyis eltűnés helyett két hete gyilkosság miatt nyomoznak Madeleine ügyében, de nem láttak erre bizonyítékot. Azt mondják, amíg ilyet nem tudnak nekik mutatni a nyomozók, bíznak abban, hogy a lányuk él.

Kate és Gerry McCann, Madeleine McCann szülei még mindig bíznak abban, hogy a lányuk él Forrás: AFP/Melanie Maps

Clarence Mitchell, a család szóvivője még korábban azt mondta a Mail Online-nak, hogy ennek ellenére realisták, vagyis meggyőzhetők arról, hogy a gyerek meghalt. A Mirror utal arra, hogy tulajdonképpen maguk a nyomozók sem tudják még, hogyan halhatott meg a kislány,

hiszen nincs meg a holtteste.

13 éves rejtély oldódhatott meg

A gyereknek a dél-portugáliai Praia da Luz, főleg a britek körében kedvelt Ocean Club nevű üdülőközpontjában veszett nyoma 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A
szőke kislány, két kisebb testvérével együtt, a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak.

Az ügy szinte példátlan nemzetközi figyelmet keltett, különösen az után, hogy a portugál rendőrség

2007 őszén az Angliában élő, orvos szülőket nyilvánította gyanúsítottnak.

A gyanúsítást egy évvel később - érdemi bizonyítékok hiányában - megszüntették.

A londoni rendőrség június 3-ai, szerda esti bejelentése szerint a brit és a német nyomozók

egy német férfit gyanúsítottak meg az ügyben.

A 43 éves gyanúsítottról azt lehet tudni, hogy most ugyan egy német börtönben raboskodik, de 1995 és 2007 között, megszakításokkal a portugál üdülőhelyen élt. A nyomozók egy telefonhívás alapján jutottak a nyomára.

A Scotland Yard beszámolója szerint a német férfi sokáig, akár hetekig is

egy portugál rendszámú régi Volkswagen kisbuszban lakhatott,

és ezt használhatta 2007. május 3-án, Madeleine McCann eltűnésének napján is.

Madeleine McCann

Milliókat fizetnek a nyomravezetőnek

A rendőrség egy német rendszámú, Jaguar XJR 6 típusú autót is azonosított, amely szintén a gyanúsított nevére volt bejegyezve, és a portugáliai üdülőhelyen volt, de a brit kislány eltűnése után egy nappal, 2007. május 4-én egy másik német állampolgár nevére íratták át.

A Scotland Yard kéri azok jelentkezését, akik a két járművet - amelyeket a német rendőrség lefoglalt - 2007 tavaszán és nyarán egymás közelében látták.

A nyomozók felvilágosítást kérnek két mobiltelefon ügyében is.

Az egyiken, amelynek száma +351 912 730 680, a rendőrségi vizsgálat szerint a gyanúsított telefonhívást fogadott Madeleine McCann eltűnésének estéjén Praia da Luz körzetében.

A hívás a +351 916 510 683 mobiltelefonszámról érkezett a gyanúsított telefonjára, és a tájékoztatás szerint a nyomozók tudják, hogy a hívó fél nem a portugáliai üdülőhelyen tartózkodott a beszélgetés idején.

A Scotland Yard részletek nélkül közölte, hogy a hívót az ügy "nagyon nagy jelentőségű" tanújának tartja, és kéri jelentkezését.

A londoni rendőrség azok jelentkezését is várja, akik ismerik vagy valaha is hívták ezeket a telefonszámokat, illetve e számok szerepelnek saját - esetleg valamelyik régi - telefonjuk listáján.

A Scotland Yard hangsúlyozta,

hogy 20 ezer font, vagyis 7,8 millió forint nyomravezetői díj jár

minden olyan információért, amely elvezet a brit kislány eltűnéséért felelős személy büntetőjogi felelősségre vonásához.

Kérdéses, hogy pontosan mit tett az új gyanúsított

Mark Cranwell főfelügyelő, az ügy felderítésén dolgozó nyomozócsoport vezetője a szerdai tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában felfedte, hogy a Scotland Yard 2017 novemberében vette fel a kapcsolatot a német szövetségi bűnügyi hatósággal (Bundeskriminalamt, BKA), és azóta a két bűnüldözési szerv hatalmas munkát végzett a Madeleine McCann-ügy felderítéséért.

Cranwell szerint a munka eredményeként azonosították a német férfit az ügy gyanúsítottjaként, bár a nyomozók továbbra is nyitott kérdésként kezelik, hogy az illetőnek volt-e szerepe a kislány eltűnésében. Ugyanakkor tény, hogy egyre több minden derül ki róla, ami igazolhatja a nyomozók gyanúját. Ahogy írtuk,

egy titkos autóval rabolhatta el, és gyilkolhatta meg Madeleine McCannt Christian Brueckner.

Madeleine McCann Forrás: Getty Images

A rendőrség eddig két autóról tudott, abból is leginkább egy Volkswagen kisbuszra fókuszáltak. A kétezres években ezzel látták a most 43 éves férfit a portugál partokon, sőt egy szemtanú azt mondja, egy ilyen típusú kocsiban látta a kis Maddie-t és egy, Christianra megszólalásig hasonlító férfit is hetekkel a kislány eltűnése után. A német rendőröknek azonban újabb fontos részletet sikerült kideríteni a pszichopata férfi volt barátnőjétől, akit szintén terrorizált amellett, hogy kislányokat is bántott a gyanú szerint. Ez viszont még nem bizonyíték arra, hogy a kislányt megölte. Hitelt érdemlően akkor lehetne igazolni, hogy meghalt, ha előkerülne a fő corpus delicti, vagyis a holtteste, amit lehet, hogy sikerült eltüntetnie a gyanúsítottnak.

Kedvenc kocsmájában ugyanis azzal hencegett a férfi, hogy a disznók emberi húst is esznek, így tehát gyerekekét is.

A német nyomozóknak úgy került a látószögébe a férfi, hogy kiderült, a telefonja cellainformációi alapján a közelben volt a kislány eltűnésének idején - írta meg a Mirror.

Hiába öregítik a fotóját?

Madeleine McCannt az eltűnése óta eltelt 13 évben Marokkótól Belgiumon, Svédországon, Kanadán és Dubajon át Ausztráliáig

a világ szinte minden pontján látni vélték, de sehol nem akadtak a nyomára.

Forrás: AFP/Vasco Celio

Eközben a szülők létrehoztak egy alapítványt, amely rendszeresen közzétesz számítógépes eljárással "öregített" fotóhű portrékat arról, hogy a négyévesen eltűnt Madeleine kora haladtával hogyan nézhet ki, de eddig ez sem vezetett eredményre. Az ügyben hosszú évek óta a Scotland Yard mostani bejelentése az első komoly horderejű fejlemény.